A Balatoni Szövetség pártoló tagjává kíván válni a területfejlesztési miniszter

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa pártoló tagság iránti kérelmet nyújtott be az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetséghez (BSZ), amit a szervezet elnöksége egyhangúlag támogatott a keddi ülésén, Alsóörsön.

NavracsicsNavracsics Tibor indoklásában elmondta: családjával együtt „ezer szállal" kötődik a Balatonhoz, és közigazgatási és területfejlesztési miniszterként megpróbál valamit visszaadni annak a térségnek, amelynek sokat köszönhet.

Hozzátette, a munkában partnerek lehetnek a BSZ-szel, mint a térség reprezentatív szervezetével, érdekképviseletével, tanácskozó fórumával, térségszervező erejével. Kifejtette: abban tud segíteni, hogy az üdülőrégió az országos fejlesztéspolitikai vitákban megfelelő módon képviselve legyen. Hozzátette:

minden energiájával azon lesz, hogy a Balaton ne csak üdülőövezet legyen, hanem lakóhelyként is megmaradjon, az itt élőket pedig abban kívánja segíteni, hogy a fejlesztések ne ellenükben, hanem az érdekükben valósuljanak meg."

Emlékeztetett: a tó északnyugati részéért országgyűlési képviselőként is felel, továbbá a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa program egykori kormánybiztosként 116, a tó körüli önkormányzat együttműködését koordinálta. Utóbbiról megjegyezte: a programsorozat utóélete megérdemli, hogy több energiát fordítsanak rá. Végezetül említést tett az üdülőövezet előtt álló, partnerséget igénylő feladatokról, a közlekedésfejlesztéstől kezdve a térség jövőjét meghatározó fejlesztéspolitikáig.

Az ülés házigazdájaként Hebling Zsolt, Alsóörs független polgármestere történelminek nevezte a szövetség 120 éves életében, hogy egy miniszter pártoló taggá kíván válni. A BSZ elnöksége egyhangúlag támogatta a miniszter kérelmét, amit még a BSZ tavaszi közgyűlésének is el kell fogadnia.

A BSZ elnöke, Pali Róbert, Vonyarcvashegy független polgármestere a terveit ismertetve szólt a többi között a balatoni művészet, kultúra hangsúlyosabbá tételéről, újabb együttműködési megállapodásokról, valamint a 82 tagot számláló szövetség további önkormányzatokkal történő bővítéséről. Ismertette a szervezet idei munkatervét és kezdeményezte, hogy a szövetség kiemelten foglalkozzon a balatoni iszapkotrás, iszaphasznosítás, valamint a tó esetleges vízpótlásának kérdésével.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!